Amikor a csodák valóra válnak

02:30: Nagyon vizesnek éreztem magam, azt gondoltam, hogy bepisiltem. Furcsálltam a dolgot, mert előtte egy órával már voltam mosdóban. Nagyon megijedtem, mert a 35. héten még korai lenne a magzatvíz. Szabit felébresztettem: ,,Szabi! Most vagy nagyon bepisiltem, vagy elfolyt a magzatvizem. De szerintem az utóbbi." Ezt se akarta elsőnek elhinni, úgy mint a tesztet. De mivel körülöttem minden tiszta víz volt, hamar leesett mindkettőnknek, hogy éles a dolog. A legviccesebb, amikor feltette a következő kérdéseket: Akkor most mit csináljon? Mit hozzon magával? (Az én kórházi táskám és irataim se voltak összepakolva.) Már a kocsiban ülve jött a következő lényeges kérdés: ,,Akkor mi legyen a baba neve?" Erre szegény azt a választ kapta, hogy jelen helyzetben ez az a dolog, ami engem a legkevésbé izgat. Inkább induljon el és ha kibújt a baba, majd eldöntjük. A válasz:,,Akkor Áron jó lesz?" ,,-Persze! Csak indulj már el!"

03:00 Beérkeztünk a kórházba, ahol egyből készített az ügyeletes szülésznő egy CTG-t. Egy fiatal doktornő pedig ultrahangon megbecsülte a baba várható hosszát és súlyát, illetve megállapította, hogy 2 cm-re vagyok kitágulva. Kaptam antibiotikumot az elfolyt víz miatt, majd felküldtek az osztályra pihenni. Persze...pihenni. :) Ilyen izgalmak közepette... főleg, hogy hamarosan jelentkeztek az első fájások. Szabit hazaküldtem, hogy ebből nem igen lesz reggelig szülés, menjen és pihenjen le ő is. Viszont korán reggel már újra ott izgult velem az ágyam mellett. Reggeli előtt készítettek egy újabb CTG-t, ami még mindig nem mutatott fájást. Én azonban már éreztem. Megbeszéltük Szabival, ha épp fájást vészelek át, ne beszéljen hozzám, ne simogasson és ne masszírozzon. Sokkal jobban esett, ha nem piszkáltak. A nővér azt mondta, ha délután fél 3-ig nem indul be a szülés, akkor kapok egy olyan koktélt, ami méhösszehúzódást idéz elő és meggyorsítja azt. Addig is vissza az osztály és pihenés. 10:00-tól jelentkeztek a közepes fájások. Erős hányinger miatt Szabinak megengedtem, hogy megegye az ebédemet, bár néhány főtt krumplit sikerült azért belém erőszakolnia.

12:50-kor azt mondtam, hogy nem tudok fél 3-ig várni, nekem most már adjanak valami fájdalomcsillapítót, mert megőrülök. Csengettem a nővérnek. Megkérdeztem, hogy az osztályon kell-e kérni a gyógyszert, vagy a szülészeten. Erre mit mond: ,,Ha csak kérdesem van, akkor nyugodtan fáradjak oda a nővérpulthoz és kérdezzem meg ott, ne csengessek. Egyébként meg a szülészeten." Kapja be.... Ez volt az első és utolsó csengetésem az 5 nap alatt. A szülészeten újabb CTG következett, ami szintén alig mutatott  fájást. Erre Szabi: ,,Biztos csak eltúlzod a dolgokat és nem is fáj." Szerintem elég csúnyán néztem rá, mert befogta a száját. Ennek ellenére a nővértől kaptam infúzióval valamilyen fájdalomcsillapítót. Kb. 1 órát vártam, de nem javult. Kérdezte a nővér, hogy jobb-e... Mondtam neki, hogy sokkal rosszabb és pisilnem kell, de már nm tudok felállni. Kaptam egy bilit, de semmi. Szeretett volna megvizsgálni. Erre én: ,,Ne tegye, mert lepisilem." A válasz az volt, hogy nyugodtan, mert van rajta kesztyű. Megvizsgált, szerencsére elkerültük a pisilős balesetet. A baba feje már teljesen lent volt és az váltotta ki a vizelési ingert. Kb. 8 tolófájással később már Áron hangjától zengett a vizsgáló, ugyanis 14:57 perckor előbukkant. Apa elvágta a köldökzsinórt és együtt gyönyörködtünk a kis porontyon. 

Mivel Áront nagyon korán érkezett, csak egy kicsit tarthattam a kezemben, utána egyből vitték inkubátorban a koraszülött részlegre. Viszont késő délután Szabival együtt mentünk meglátogatni.:)